Nyújtsd a kezed itt vagyok neked!

Amikor az emberek megalázó jelzőkkel illetik a magyar egészségügyet és az egészségügyben dolgozókat

Mert van ilyen is. És egyre többször hallani az emberek szájából, olyat, hogy szar a magyar egészségügy, vagy pedig szar az egészségügyi dolgozó. Jómagam túl erősnek tartom ezt a megjegyzést. Úgy gondolom, hogy mielőtt ilyen megjegyzés elhagyja az emberek száját, a dolgok mögé kellene nézni. Nos, ugye ezt, nem teszik meg sajnos. Pedig hát lehet másképp tekintenének az egészségügyre, valamint az egészségügyben dolgozó személyzetre is. Én azt mondom, hogy a magyar egészségügy nem lenne olyan amilyen, ha kellő figyelmet és persze költséget fordítanának rá. Igaz, állítólag haladunk nyugat felé, de azt a szintet ami nyugaton van, azt itt Magyarországon kb. 40 év múlva fogjuk elérni, ha elérjük. Magyarországon nem az egészségügyi dolgozókkal van a gond, mert Ők a legjobb tudást szerzik meg, mert mint azért tudjuk, a magyar orvosok és a többi magyar egészségügyi dolgozó, bárhol bármelyik kórházban és egészségügyi létesítményben megállja a helyét a világban. És Ők csak azzal a berendezésekkel és eszközökkel tudnak dolgozni, amik a rendelkezésükre van bocsájtva. Berendezések és eszközök amelyek inkább elgondolkodtatóak,ha már elvileg haladunk nyugat felé. Egy példa: salzburgi onkológiai centrumban, a képalkotó diagnosztikai részlegen, mind a CT; – és mind az MR – vizsgálóban, 6 – 6 gép található. Ezekből 4 – 4 állandó üzemben van, míg 2 – 2 gép pedig tartalékban. Ha itt Magyarországon is ennyi gép lenne üzembe állítva az onkológiai centrumokban, szerintem sem a vizsgálatok nem tolódnának, lenne hamarabbi időpont is. Sőt ha az egészségügyi dolgozók bérkérdése is rendezve lenne, akkor lehet, hogy nem mennének el külföldre, akkor lehet, hogy nem lenne hiány az egészségügyi dolgozókból, és akkor valószinüleg nem lennének kibukva az itteni egészségügyi dolgozók. Utolsó szó jogán, annyit szeretném még írni, hogy: AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SEMMIRŐL SEM TEHETNEK! 

 

 

20103

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Gábor Sándor says:

    Már nem sokáig mehet ez így, mert a mostani kormány, a tizedrészét költi az Eü-re, mint amennyire feltétlenül szükség volna, az Eü dolgozók, asszisztensek, ápolók, mentősök alig keresnek 140-160-ezer ft.ot, és ezt is többnyire túlórákkal érik el, de a döntéshozókat, helyettes államtitkárokat, minisztereket nem érdekli hogy mi van mi lesz, ők meg kapják a havi 1,5-1,8milliós javadalmazásukat, és kész,.. megélnek belőle, söt még Bécsbe, Graz-ba is eljárhatnak, akármilyen kezelésekre, műtétre, ha szükség van rá.. Az biztos nem tesznek azért, hogy az itteni dolgozók, maradjanak, meg legyen becsülve a munkájuk, anyagilag erkölcsileg is,.. felháborító a helyzet, nincs elég pénz, miközben stadionokra, határontúlra, ezer milliárdok folynak el, számolatlanul,értelmetlenül..

  2. Aliz says:

    Oroszi Zsuzsanna ott a pont nálad!

  3. Oroszi Zsuzsanna says:

    Azt gondolom, hogy minden beteg és hozzátartozó köszönettel tartozik annak a néhány itthon maradt egészségügyi dolgozónak. Mert még mindig van aki elássa, gyógyítsa és ápolja a betegeket. Vajon meddig lesz így?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!